Mdina és Rabat

Hosszú ideig Mdina volt Málta fővárosa, ám manapság egy apró fallal körbevett városka. Ma 'csendes város' néven emlegetik. A város akkoriban a körülkerített lakóterületből, és egy fellegvárból állt, amelyet a sváb uralom idején hoztak létre, valószínűleg bizánci alapokon. Ma Rabat városával teljesen egybealvadt, mégis különböző szigetnek érződik a nagy fal miatt.

Mdina palotái ma nagyrészt lakóhelyként funkcionálnak. A szűk utcákon csak gyalog lehet közlekedni, autóval csak szigorú engedélyek birtokában lehet behajtani a városba. Legfőbb bevételi forrása a turizmus, a turisták kedvelik ódon, szűk utcái, középkori és barokk építészeti remekei, a nyaranta megrendezett kosztümös felvonulások miatt. A várfalak felújításával párhuzamosan a várárok nagy részét füves közparkká alakíttatták. Mdina szíve a Szent Pál katedrális, ami egy barokk templom latin kereszt alaprajzú, homlokzatát korintoszi oszlopok osztják három részre. Súlyos homlokzatával és két tornyával uralja az előtte nyíló teret. Padlózatát - a vallettai társkatedrálishoz hasonlóan - lovagok sírkövei alkotják.

Szent Pál apostol 3 hónapot töltött itt a hagyomány szerint. Nem meglepő, hogy Rabat városában róla nevezték el a katakombákat.

A máltaiak minden esetre Pál apostol fellépésétől számítják a kereszténység jelenlétét a szigeten, melynek a nyomait rejti a Rabat területe alatti, a korai keresztények szertartási és temetkező helyeként szolgáló kiterjedt katakomba rendszer. Ezekben a sírokban ugyan találtak pogány, vagy zsidó sírokat is, az azonban kétségtelen, hogy legnagyobb kiterjedésüket a rómaiak idejében élték, akik szigorúan tiltották a város falain belüli temetkezést.A Szent Pál katakombák a legnagyobb kiterjedésűek egész Máltán, melyek egykor 1400 sírt rejtettek, s ezekből mintegy 900 fennmaradt.

A csarnok egyik feléhez kis kápolna is csatlakozik, míg három oldalát járatok veszik körül, amelyekben különböző sírtípusokat figyelhetünk meg. A leggyakoribb az egyszerű boltozatos falfülke (loculi sír), vagy pusztán a kőbe vájt üreg. A sírokat egy kővel lehetett lezárni. A kisebb üregek, mintegy polcnyi méretben, gyermeksírokat rejtenek, míg vannak kétszemélyes, baldachinos kiképzésűek, amibe még fejtámaszt is faragtak. Régen freskók díszitették a falakat, ezek azonban idővel lekoptak, vagy elhalványodtak.